Itt, nálunk, a mi kis lépcsőházunkban tegnap éjjel nagy dolgok történtek. Még ha nem is egészen a lépcsőházban…
Tegnap éjjel megszületett a szomszédunk kislánya, és ezzel szinte egy időben az én majd’ 3 éves kislányom is megszülte a plüss jegesmaciját a nappalinkban.
Ezek után nem is csoda, hogy az Apróka sír című lapozót kellett kétszer is elolvasnom reggel, és még délután, a játszóra is magunkkal kellett vinni, ha esetleg összefutnánk Rigóval, neki is megmutathassa.
Sőt, hazafelé a lépcsőházunk lépcsőjén is ezt olvastam, immár a szomszéd gyerekeknek is.
Ültünk a csúszásgátlós lépcsőn felnőttek és gyerekek, és olvastam. Ők pedig tágra nyílt szemekkel hallgatták, amíg a lépcsőházi lámpa le nem oltódott (szép magyarosan). Akkor nagy-nagy örömmel nyújtózkodott a lányom a villanykapcsoló felé (hisz boldogság, pipiskedve már 9 is eléri a kapcsolót) hogy folytatódhasson a mese.
Azért volt nagyon kedves ez a történet ott, a lépcsőkön ülve, mert Apróka Babaróka kistestvére. A szomszéd gyerekeknek pedig tegnap született meg a húguk.
Az első babarókás könyvünk a Babaróka ajándéka volt, de abba most kezd majd belenőni a majd’ 3 évesem. Az Apróka sír viszont teljesen nekivaló lapozgató már/még.
Apróka, a kistesó sír és Babaróka mindenfélével próbálja megnyugtatni, csak egy valamire nem gondol, ami végül a megoldás lesz.
Bájos rajzok, rövid szöveg, szinte teljes oldalas képek, tökéletes a legkisebbeknek és a tesóknak vagy leendő tesóknak vagy olyanoknak, akik kicsik, vagy voltak kicsik.
